Általános szerződési feltételek

Jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák a (1116 Budapest, Barázda utca 1)  The Playground edzőterem (továbbiakban: Sportcentrum), mint edző- és kűzdősport, életmódközpont használatának általános feltételeit az alábbiak szerint: 
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön igénybe kívánja venni a Sportcentrum által meghirdetett szolgáltatásokat, kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbi Általános Szerződési Feltételeket és a Házirendet, és csak abban az esetben vegye igénybe a szolgáltatásokat, amennyiben annak minden pontjával egyetért és magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el.

A Weboldalon meghirdetett szolgáltatások igénybevételével Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta a jelen Általános Szerződési Feltételeket és ezek minden pontjával egyetért.
Felhívjuk figyelmét, hogy a távollevők közötti, elektronikus úton kötött jelen szerződés a Vendég, mint fogyasztó számára fizetési kötelezettséget keletkeztet. A Vendég a szerződési nyilatkozatának megtételekor kifejezetten tudomásul veszi, hogy nyilatkozata fizetési kötelezettséget von, vonhat maga után.

A „The Playground” edzőterem üzemeltetőjének (továbbiakban: Szolgáltató) adatai:
Név: Playground Sport Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1016 Budapest, Számadó utca 3 1/5
Cg: 01-09-358211
Adószám: 26638980-2-41
Képviselő:
Bittner Csaba ügyvezető
Telefon:
+36 70 3010196
E-mail: info@theplayground.hu
Honlap címe: www.theplayground.hu

A Playground Sport Kft. kapcsolattartója:

Bittner Csaba
Telefon: +36 70 3010196
E-mail: info@theplayground.hu

I. Általános rendelkezések

1. A jelen általános szolgáltatási feltételekben (a továbbiakban: ÁSZF) foglaltak a Szolgáltatóval kötött szerződéssel, valamint a mindenkor hatályos árlistában foglaltakkal kiegészülten irányadók a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokra. Vendég: aki a Szolgáltató szolgáltatásait igénybe veszi.

2. A Szolgáltató és a Vendég között jelen ÁSZF alapján és az ÁSZF szerinti tartalmakkal akkor jön létre szerződés, ha a Vendég a „Regisztrációs adatlap” című dokumentumot kitölti, aláírja, valamint a szolgáltatás árát kifizeti, és a Szolgáltató a Vendég vonatkozásában nem állapít meg semmilyen kizáró feltételt. Online bérletvásárlás esetén a bérlet árának Barion rendszeren keresztül történő megfizetése esetén jön létre a szerződés.

(A Szolgáltató a szolgáltatással összefüggő személyes adatok adatkezelési tevékenységeire vonatkozó tájékoztatója elérhető a Szolgáltató honlapján és
a Sportcentrum recepcióján kérésre.)

3. A jelen ÁSZF-ben foglaltak megfelelően irányadók mind az egyszeri belépésre jogosító jegyet vásárló, mind a bérlettel rendelkező látogatókra vonatkozóan.

4. A Sportcentrum berendezései, felszerelési tárgyai és szolgáltatásai kizárólag saját felelősségre és saját egészségi állapotra figyelemmel, a rendeltetésüknek megfelelő célra, a többi vendég zavarása nélkül vehetők igénybe.

5. A Vendég részére átadott vagy rendelkezésre bocsátott valamennyi dolog
feletti tulajdonjog a Szolgáltatót illeti meg.

6. Amennyiben a Sportcentrum vagy bármely részlegének karbantartása
miatt a szolgáltatások részben vagy egészben nem vehetők igénybe, úgy a kieső
időre, illetőleg az igénybe nem vehető szolgáltatások tekintetében a Szolgáltató nem kötelezhető a teljesített díj sem részben, sem egészben történő  visszatérítésére.

7. A Szolgáltató mindent megtesz azért, hogy a tervezett karbantartások idejéről megfelelő időben előre, a váratlan üzemzavarokról pedig legkésőbb a belepés, illetőleg jegyvásárlás alkalmával (illetőleg telefonon, e-mailben) tájékoztassa valamennyi vendégét. Amennyiben bármely részleg egyes szolgáltatásaiban esetlegesen bekövetkezett hiba ellenére az adott részleg a rendeltetésének megfelelően használható, úgy az adott meghibásodás alapján a Szolgáltatót nem terheli szavatossági kötelezettség.

II. Az igénybe vehető szolgáltatások

A Sportcentrum testedzési, valamint rekreációs kiegészítő szolgáltatásokat nyújt
vendégei számára.

1. Az igénybe vehető szolgáltatások mindenkori listája megtalálható a Szolgáltató honlapján illetve a Motibro (https://www.motibro.com/login?club=the-playground) online bérlet és órarend kezelő felületen.
2. Az igénybe vehető szolgáltatásokra vonatkozó árlista megtalálható a Szolgáltató honlapján illetve a Motibro (https://www.motibro.com/login?club=the-playground) online bérlet és órarend kezelő felületen.

Jegyek, bérletek:

1. Alkalmi jegy: a vásárlás napján egyszeri belépésre jogosít nyitvatartási időben.
2. Bérlet: olyan szerződés a Szolgáltató és a Vendég között, amely a Sportcentrum szolgáltatásainak több alkalomra vagy meghatározott időszakra történő igénybevételét biztosítja. A bérlet a Vendég személyéhez kötött szolgáltatás, a bérlet megvásárlásával kizárólag a Vendég veheti igénybe a Sportcentrum szolgáltatásait. A bérlet megvásárlásának feltétele, hogy a Vendégről fénykép készüljön, amely a szolgáltatás igénybevétele során azonosítja a Vendéget a csalások megelőzése érdekében.

III. Külön díj ellenében igénybe vehető szolgáltatások

· személyi edzők szolgáltatásai
· rekreációs kiegészítő szolgáltatás (táplálkozás-, életmód tanácsadás,) rehabilitációs szolgáltatások

IV. Az igénybe vehető szolgáltatások árai

Az aktuális árak a teremben vannak kifüggesztve/recepción megtekinthetők,
illetve a honlapon olvashatók illetve a Motibro (https://www.motibro.com/login?club=the-playground) online bérlet és órarend kezelő felületen.

Az árakat a Szolgáltató előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatja.

V. Fizetés feltételek

Fizetés minden esetben egy összegben történik
· készpénzben (forint pénznemben) vagy
· bankkártyával
· online fizetés (bankkártyával, vagy átutalással)

A Szolgáltató felhívja a Vendég figyelmét, hogy 2.000,- Ft feletti vásárlás esetén van lehetőség bankkártyás fizetésre. (A Szolgáltató meghatározhatja az általa elfogadott kártyákát.) A Szolgáltató jogosult számla kiállítására.
· online fizetés (bankkártyával vagy átutalással)
Az online bankkártyás fizetés online bérletvásárlás esetén lehetséges.
Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a Szolgáltatóhoz, mint kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I1064/2013.
A Barion elektronikus fizetéseket lebonyolító szolgáltatás, amivel kényelmesen és biztonságosan lehet bankkártyával, vagy előre feltöltött egyenleggel fizetni online.

A bankkártyás fizetéshez nem kötelező a regisztráció, elég megadni a bankkártya számát, a lejárati dátumot és a hátoldalon található CVC kódot, valamint egy  működő e-mail címet. Ha azonban megtörténik a regisztráció, többé nem kell begépelni a kártya adatokat egyetlen Barion elfogadóhelyen sem, a fizetéshez elég az e-mail cím és jelszó.

Fizetéshez használható kártyák:

· Mastercard vagy Maestro bankkártya
· Visa vagy Electron bankkártya
· Amex bankkártya

Amennyiben nincs bankkártya, fizetéshez használható az előre feltöltött Barion egyenleg, amelyet átutalással vagy készpénz befizetéssel lehet feltölteni. Ebben az esetben e-mail cím és jelszó szükséges.

A bankkártyás fizetésnek a vásárló részére nincsen felára. A regisztráció, a Barion mobil alkalmazás, valamint a pénz fogadás és küldés ingyenes.

Nincs havi díj sem.
A Barion egyenlegkezelés is ingyenes, nincs belépési vagy havi díj. Az egyenleg feltöltésének és visszaváltásának vannak szerény díjai, de a banki átutalással történő feltöltés ingyenes.

A Barion szervereit a Norton/Symantec/Verisign 256 bites SSL titkosítása védi. Fizetés előtt mindig ellenőrizze, hogy valóban a Barion biztonságos szerverén adja meg a fizetéshez szükséges bankkártya adatokat vagy jelszót. A böngésző zöld színnel jelzi, ha a fizetés biztonságos, és a fizetőoldal tulajdonosát Barion Payment Inc [HU] néven azonosítja.

A Barion rendelkezik a bankkártya társaságok által megkövetelt PCI DSS tanúsítvánnyal, így jogosult bankkártya adatokat kezelni. A Barion szerverek biztonságát a Magyar Nemzeti Bank előírása szerint alakították ki.

További információ és ingyenes regisztráció a Barion oldalon:
www.barion.com

VI. Online bankkártyás fizetés menete bérletvásárlás esetén

A Vendég a Sportcentrum honlapjáról kiválasztja a számára megfelelő bérletet (aktuális bérlet árlista szerrint), ezt követően a „Fizetés” gombra kattintva a rendszer átirányítja a Barion fizetési rendszerébe, ahol az V. pontban foglaltak szerint a meghatározott bankkártyával, annak adatainak megadásával azonnal kifizetésre került a bérlet ára.

A „Fizetés” gomb könnyen olvasható módon fizetési kötelezettséggel járó, egyértelműen megfogalmazott felirattal van ellátva, amely jelzi, hogy a szerződési nyilatkozat megtétele a Szolgáltató javára teljesítendő fizetési kötelezettséget von maga után.

VII. Vendég jogai és kötelezettségei

1. A Vendég köteles a szolgáltatások ellenértékét kiegyenlíteni a regisztrációs adatlap aláírását követően,valamint az online bérletvásárlás alkalmával azonnal a Barion rendszeren keresztül (online bankkártyás fizetés).

2. A Vendég köteles gondoskodni arról, hogy a kiskorú gyermek csak felnőtt
előzetes jóváhagyásával veheti igénybe a szolgáltatásokat.

3. A Vendég köteles a Sportcentrum érvényes házirendjét betartani.

4. A Vendég a bérletet nem adhatja át másnak és a Vendég tudomásul veszi,
hogy a bérlet kizárólag őt jogosítja fel a belépésre.

Indokolt esetben, a Vendég előzetes jelzése (e-mailen, telefonon vagy személyesen) és a Sportcentrum hozzájárulása, engedélye alapján a bérlet harmadik személy részére átruházható a kártya számának és a harmadik személy nevének megadását követően. Az indokoltság megállapítása a Sportcentrum kizárólagos hatáskörébe tartozik.

5. A Vendég az általa a Sportcentrum teljes területén szándékosan vagy
gondatlanul okozott kárt köteles megtéríteni. A helyiségekben vagy annak berendezési tárgyaiban okozott kárt a Vendégnek meg kell térítenie, az aktuális árat a Szolgáltató közli a Vendéggel.

6. A Vendég panaszt tehet és kérheti panaszának kivizsgálását. A panasz
felvételének helye: a Sportcentrum recepciója.

7. A Motibro (https://www.motibro.com/login?club=the-playground) online bérlet és órarend kezelő felületen történő regisztráció útján létrejött szerződéses jogviszony alapján a bérlet online módon történő megvásárlásával a Vendég köteles a bérlet árát azonnal megfizetni a Barion rendszeren keresztül online bankkártyás fizetéssel. A bérlet árának megfizetését követő 3 napon belül van lehetősége a Vendégnek elállni a vásárlástól, mely elállás esetén a megfizetett szolgáltatási díj visszajár a Vendég részére. Amennyiben a Vendég a bérlet megfizetését követő 3 napon túl kíván a szerződéstől elállni, illetve részt vett a bérlet terhére bármely órán, a megfizetett szolgáltatási díj nem jár vissza részére. A Vendég az elállásra vonatkozó jognyilatkozatának érvényességéhez köteles megjelölni az elállás okát. Vendég akként nyilatkozik, hogy ezen 3 napos elállási időre vonatkozó rendelkezést megismerte és kifejezetten elfogadja.

VIII. A Sportcentrum jogai és kötelezettségei

1. A Szolgáltató jogosult időről időre módosítani a nyitvatartási rendjét, és azt köteles saját honlapján (www.theplayground.hu illetve a Motibro: https://www.motibro.com/login?club=the-playground) online bérlet és órarend kezelő felületen) közzétenni, valamint székhelyén kifüggeszteni, és ezzel a Vendéget tájékoztatni.

2. A Szolgáltató biztosítja a szolgáltatások szakszerű és megfelelő színvonalon történő teljesítésének személyi és tárgyi feltételeit a Sportcentrumban (1116, Budapest, Barázda utca 1), melynek nyitva tartási ideje: H-P 07.00– 21:30, SZ: 09:00 – 13:00 V: Zárva Az órarendben feltüntetett csoportos órák és az Open Gym (07:00-16:30) időszak bejelentkezés útán látogatható. Bejelentkezelés a Motibro (https://www.motibro.com/login?club=the-playground) online bérlet és
órarend kezelő felületen keresztül történik.

A Sportcentrum mindenkori nyitvatartási ideje a bejárati ajtón, illetve a honlapon kerül kiírásra.

3. A Szolgáltató egyoldalú határozattal lerövidítheti a nyitvatartási időt, a Vendég köteles ezen megváltozott nyitvatartási rendet megtartani. Ezzel kapcsolatosan semminemű kifogást vagy követelést nem érvényesíthet.

4. A Szolgáltató jogosult annak ellenőrzésére, hogy a bérletet használó személy megegyezik-e azzal a személlyel, akit a Szolgáltató Vendégként nyilván tart. Ennek érdekében felhasználja a Vendégről a bérlet megvásárlásakor készített fényképet.

6. A Szolgáltató által alkalmazott Házirend bármely előírásának megsértése,
az utasítások, illetőleg az egyes szolgáltatásokhoz előírt követelmények teljesítésének megtagadása a Sportcentrumból való kizárást és ezzel egyidejűleg a szerződés megszűnését vonhatja magával.

7. A Vendég a létesítményeket saját felelősségére veszi igénybe. A sportolás közben keletkezett balesetért a Szolgáltatót felelősség nem terheli.

8. A mennyiben a Vendég a Sportcentrum házirendjét nem tartja be, ott esetleg
anyagi- vagy egyéb kárt okoz, azért teljes mértékben a Vendéget terheli az anyagi felelősség, valamint tőle a szolgáltatás további igénybevétele megtagadható.

9. A Házirendben foglalt kötelezettségek megsértése alapján a Szolgáltató jogosult követelni, hogy a szabályok megsértője a Sportcentrumot hagyja el, és adott esetben az okozott kárt teljeskörűen térítse meg.

10. A szabályok megsértőjével, illetőleg a károkozóval fennálló szerződést a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal felmondani, és indokolt esetben a Szolgáltató jogosult hatósági intézkedés bevonásával is eljárni.

11. Amennyiben a Vendég nem teljesítette a Szolgáltatóval szemben bármely jogcímen fennálló fizetési kötelezettségét, úgy ennek teljesítéséig a Szolgáltató jogosult visszatartani szolgáltatásait és a Vendég számára a Sportcentrum területére történő belépést megtiltani.

12. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatást a visszaigazolásnak megfelelően teljesíteni.

13. A Szolgáltató semminemű felelősséget nem vállal a területére bevitt tárgyak eltulajdonításáért, megrongálásáért, megsemmisüléséért, így az öltözőszekrényben elhelyezett értékekért-, az informatikai eszközökért sem.

14. Szolgáltató felelősséget vállal azokért a károkért, melyeket alkalmazottjai a Vendégnek okoznak, kivéve azokat, melyek a Szolgáltató alkalmazottjain és Vendégkörén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be vagy melyek bekövetkeztében a Vendég is közrehatott.

15. A Vis major nem minősül szerződésszegésnek, amennyiben vis major vagy annak következményeinek fennállása alatt a Szolgáltató kötelezettségeinek teljesítését felfüggeszti. Vis majornak tekinthető a Szolgáltató ellenőrzési körén kívüli esemény, többek között a terrorilletve harcászati cselekmény, járvány, természeti katasztrófa, a rendezvény résztvevőinek biztonságát veszélyeztető időjárási körülmény. Vis major esetén a Szolgáltató köteles értesíteni a  Vendégeket, továbbá meg kell tegyen minden ésszerű lépést a vis major esemény hatásának csökkentésére. Ezek közé tartozik a meghirdetett órák időpontjának
elhalasztása is.

16. A Szolgáltató köteles a Vendég panaszát kivizsgálni, részére választ küldeni.
17. A Szolgáltató jogosult a szolgáltatásra szóló Szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni, ha:

– a Vendég nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésére bocsátott edzőeszközöket, használati tárgyakat, berendezéseket, illetve a Sportcentrum egyéb helyiségeit,
– a Vendég a helyiségek/helyiség biztonságát veszélyezteti, a Szolgáltató
alkalmazottaival fenyegetően viselkedik, alkohol vagy drogok befolyása alatt áll,
– a Vendég fertőző betegségben szenved,
– Vendég nem teljesíti a fizetési kötelezettségét a meghatározott időpontig.

IX. HÁZIREND

IX/A. Magatartási szabályok
1. A Sportcentrumban a Vendég csak a saját felelősségére végezhet edzési tevékenységet és vehet részt az órákon, illetve használhatja a Sportcentrum
helyiségeit.

2. A Vendég csak és kizárólag személyi edző vagy a Sportcentrum alkalmazottja jelenlétében tartózkodhat a Sportcentrum funkcionális edzőtermi részében.

3. A Vendég köteles a tisztaságra és higiéniára ügyelni, gépeket, eszközöket használat után letörölni.

4. A Vendég az eszközök épségére köteles ügyelni, a neki felróható károkozásért
–nem rendeltetésszerű használat esetén – teljes anyagi felelősséggel tartozik.
5. Köteles a Vendég ügyelni mások testi épségére.
6. A termekbe csak műanyagpalackos, zárható ital vihető be.
7. A termekben, az órákon kötelező a törölköző használata.
8. A sportoláshoz szükséges orvosi vizsgálatokat a Vendég köteles saját felelősségére elvégeztetni.
9. A Vendég tudomásul veszi, hogy a Sportcentrum területén a saját maga és
mások biztonsága és az értékek védelme érdekében kamerák működnek, az
öltözők és mosdók kivételével. Az erről szóló adatkezelési tájékoztató elérhető a honlapon, a részletesebb adatkezelési tájékoztató pedig elérhető a recepción.

10. A Vendég köteles tudomásul venni, hogy a Sportcentrum semmilyen felelősséget nem vállal a területen bekövetkezett károkért, lopásért, balesetért.

11. A napijegy és az alkalmas bérlet az adott alkalommal egyszeri belépésre és a megvásárolt szolgáltatás igénybevételére jogosít. A bérletek csak a megvásárolt szolgáltatásra használhatók fel, és minden bérlet a (Motibro) bérlet kezelő rendszerben feltüntetett ideig érvényes. A bérlet lejárta miatt bent maradt alkalmak elvesznek, és a bérlet hosszabbítására nincs lehetőség.

12. A Szolgáltató a csoportos órák órarendjét az órák típusának és az óratartó edző személyi változásának, továbbá az óra rendkívüli esetben való elmaradásának (pl.: betegség, megszüntetés, átalakítás miatt) jogát fenntartja.

13. A Szolgáltató fenntartja a jogot bizonyos zártkörű rendezvények, illetve egyéb jellegű események kapcsán, hogy az eredeti nyitva tartásától eltérjen, illetve adott esetben rövidebb ideig zárva tartson.

14. Az edzéseszközöket kizárólag rendeltetésszerűen szabad használni. A padok, tatamik használatát megelőzően a Vendég köteles azokra törölközőt teríteni.

15. A Sportcentrum munkatársainak utasításait a Vendég köteles betartani.

IX/B. Tilalmak

1. Utcai cipővel a küzdősport és a funkcionális edzőtermi részbe belépni
tilos.
2. Tilos a Sportcentrum funkcionális edzőtermi részébe táskát bevinni.
3. Sportital, frissítő kizárólag zárható, műanyag palackban vihető be.
4. A Sportcentrum megtiltja a belépést, amennyiben:
– a belépni kívánó személy alkohol vagy bódító hatású szer befolyása alatt áll,
– a Vendég ragályos, fertőző betegségben szenved, amely tekintetében bejelentési kötelezettséggel rendelkezik.
5. Tilos a Sportcentrum ablakainak Vendégek által történő kinyitása.
6. Tilos a Sportcentrum üzemelésével összefüggő (villany, fűtés, elektromos hálózat stb.) vezérlők, kapcsolók érintése, fel-, illetve lekapcsolása és átállítása.
7. Tilos a Sportcentrum recepciós pultjában tartózkodni, oda indokolatlanul belépni.
8. Tilos a menekülőkapukat indokolatlanul kinyitni, kizárólag vészhelyzetben engedélyezett / tűz esetén /. Amennyiben az indokolatlanság és szándékosság tényét tapasztaljuk, a Sportcentrum területéről azonnal kizárás történik.
10. A Szolgáltató megtilt minden kereskedelmi tevékenységet az épület területén. Tilos továbbá az intézmény egész területén a tiltott szerek használata, továbbadása, megőrzése. A szolgáltató ezen cselekmények észlelését követően haladéktalanul büntetőjogi lépéseket kezdeményez az érintett ellen.
11. Tilos a dohányzás a Sportcentrum egész területén, valamint a bejárat 5m-es körzetében.

X. Záró rendelkezések

1. Szerződő felek tudomásul veszik, hogy jelen szerződés írásban megkötött szerződésnek minősül.
2. A Vendég által megadott adatok kezelése az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben előírtaknak megfelelően történik. A Vendég megadott adatait harmadik félnek Szolgáltató nem adja tovább. Az adatvédelemről bővebben az Adatvédelmi tájékoztatóban olvashatnak.
3. A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók. A felek a vitás kérdéseket elsősorban békés úton, tárgyalás útján kívánják rendezni.
4. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés ésszerű határidőn belül nem vezet
eredményre a szerződő felek megállapodnak, hogy jelen szerződésből eredő
vitás kérdéseik alkalmára kikötik a Fővárosi bíróság – hatáskör hiányában – a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességét.

Budapest, 2021.12.30